10. rész

Ma reggel arra ébredtem, hogy Harrynek oldalt, háttal fekszek, ő pedig átkarol. Erre elmosolyodtam, és még egy kicsit élvezkedtem a pillanatban. De egy idő után ki akartam magam hámozni a karjából, de ő megszorított és morgott egyet, hogy maradjak.

- Jó reggelt álomszuszék!- fordultam felé és nyomtam egy puszit az arcára

- De friss vagy.- jegyezte meg álmosan

- Nem tom miért. De elkezdek készülődni.

- Mié... Ja... Oké, én is- emlékezett, hogy megyünk be a kórházba

Kipattantam, de Harry küszködött még egy kicsit a felkeléssel.

- Ezt meg, hogy?- ingatta a fejét nevetve

Harry az ágy szélén ült, úgyhogy átmásztam hozzá, és ráültem. Adtam neki egy hosszú csókot, közben ő ledőlt velem az ágyra.

- Na felébredtél?!- emeltem fel a fejem mosolyogva, miközben még mindig rajta feküdtem.

- Alakul...- magához húzott és még egyszer megcsókolt- Oké, éberen vagyok

Nevetve lemásztam róla, és megindultam Harry szekrénye felé, nem tudom milyen célból.

- Ott nehéz lesz neked valót találni- nevetett Harry

- Igen, rájöttem.

- Átugorjak, hozzak valamit?

- Igen, köszi.- mosolyogtam

Odaadtam neki a lakáskulcsot, felkapott egy pólót és egy gatyát, és már ment is.

Én addig megittam egy kávét, és benéztem a hűtőbe. Tegnap nem nagyon ettem, úgyhogy éreztem, hogy be kéne pótolni. Találtam vajat, felvágottat, és egy zsömlét (???). a hűtőben ezt elég furának találtam, de majd megkérdezem Harry-t, hogy került oda. Mindegy, még jó állapotban volt, úgyhogy csináltam egy szenyót. Harry fél óra múlva itthon volt. Nem értem miért volt el ilyen sokáig.

- Te meg hol voltál?- kérdeztem a pulton kortyolgatva a kávém

- A szekrényedben.- nézett sokkosan

- Oké...- nevettem fel- És mi volt ilyen szörnyű?

- Sok, nagyon sok ruha. Gőzöm nem volt mit hozzak neked.- nézett rám fáradtan, én pedig mosolyogtam.- Szóval. Döppergééééés! Elhoztam a legkönnyebb ruhadarbot!- nyújtott felém egy farmert és egy pólót.

- Ez tökéletes- „szipogtam”, és lepattantam a pultról, nyomta egy puszit Harry arcára és elmentem készülődni

- Ezért megérte!- kiabált utánam, én meg elnevettem magam

Kb. 20 perc alatt elkészültem. Újabb rekord! Már nagyon aggódtam apuért, úgyhogy siettem.

- Mehetünk?- kérdezte Harry majd elindult kifelé.

Amikor odaértünk szélsebesen mentem (rohantam) fel a 3.-ra. Jó kondim lesz...

Halkan bekopogtam, és apu kiáltotta erőtlenül, hogy „szabad”. Vettem egy mély lélegzetet, és bementem.

- Jaj apa, annyira sajnálom! Én voltam a hibás! Nem kellett volna kiszöknöm!- sajnálkoztam és ahogy beléptem nagy léptekkel mentem az ágyához, hogy megöleljem.

- Nicol, nem nem te vagy a hibás...- mondta mosolyogva, de én közbe vágtam

- Zúdíts rám száz büntetést, csak még egyszer ne legyen ilyen.

- Nem, mert akkor utálni fogsz. – épp vágtam volna közbe, feltartotta az úját- Én voltam a hibás tegnap. Tényleg nem az interneten kellett volna utánanéznem Harrynek, és te jogosan szöktél ki. És már nem tudom, hogyan történt, mikor és miért, de hirtelen rosszul lettem- ekkor könny szökött a szemembe- és gondoltam hívom a mentőket.

- Apa, annyira sajnálom- öleltem meg sírva

- Jaj, kicsim, ne sírj kérlek!

- Meddig fognak bent tartani- kérdeztem szipogva

- Még 3 hétig

- Óóó... Rendben, majd bejövök minden nap. Csak majd mondd, mit hozzak, mert a kórházi kaján nem leszel meg- nevettem

- Oké, köszönöm!- mosolygott- Te meg gondolom nem leszel egyedül. De majd este vigyázz a házban, rendelj majd...

- Apa... Ööö... Harrynél aludtam ma is... És hát akkor úgy tervezem, hogy ebben a 3 hétben is ott fogok

- Ó, persze rendben! Ez csak természetes!- mosolygott- De vigyél át ruhát, meg ilyeneket, kérlek.

- Persze, persze, ma megyünk át még pakolni. Neked mit hozzak be?  – a kezembe nyomott egy papírt, amin sok minden állt.

- Ezeket ha megtennéd légy szíves, hogy holnap behozod!

- Természetesen.

- Na menj csak ,Harry már vár.

- Oké- adtam egy ölelést, és egy puszit apunak, aztán kisétáltam

Harry egy széken ült, és a telefonján nézegetett valamit.

- Na, hogy van?- kérdezte, mikor kapcsolt, hogy kijöttem.

 - Jól.- jelentettem ki

- Menjünk? - kérdezte mosolyogva

- Ööö... Haza kéne mennem összepakolni pár cuccot apunak is, és nekem is.

- Rendben, menjünk

- Köszi.

*Harry szemszög*

Amíg Nicole pakolt, (akartam neki segíteni, csak tudta, hogy képtelen lennék rá), addig körbenéztem a házban. Rengeteg kép volt kirakva Nicoleról, amikor kicsi volt. És egy másik nő és volt a képeken. Feltételezem, hogy az édesanyja lehetett. Neki is, ugyanolyan szeme volt, és haja. Nicole nagyon aranyos volt azon  a képen.

Épp jött le a lépcsőn, de megtorpant amikor látta, hogy azt a képet nézem. Nehezen mosolygott egyet és odajött.

- Ő...- kérdezni akartam, de ő beelőzőtt

- Ő az anyám.- nézte könnyes szemmel

- Mi történt?- elvettem tőle a táskát, és leültem a kanapáré, őt meg az ölembe húztam

- Autóbaleset...- mondta szomorúan- Tudom, elcsépelt- nevetett kínosan

- Te is...- gondoltam ő is ott lehetett akkor

- Igen.- mondta lehajtott fejjel- Csodával határos módon éltem túl. Anyu... Anyu viszont nem. 

- Ha nem szeretnéd, ne mondd el- kértem mert már mindjárt sírt. 

- Dede... Jó lenne kiadni magamból. - bólintottam egyet, és belekezdett- Szóval, anyu épp hozott haza a suliból... És egy állat 300-al belénk hajtott. A kocsi gurult egy pár métert, aztán a feje tetején állt, és a másik kocsi pedig repült, és pont ránk.  Nem vesztettem el az eszméletemet, de nagyon fájt mindenem. Minden csontom eltört, belső vérzésem is volt. Már sírva kerestem anyut a szememmel, mert nem tudtam mozdulni az övtől, és persze még sok mindentől.  Megtaláltam, de ő elájult, és csupa vér volt az egész feje, ahogy az enyém is.- megtörölte a szemét, én pedig magamhoz húztam, és folytatta- Segítségért kiáltoztam, de nem jött senki. Utána elájultam, és már csak a kórházban ébredtem fel, a műtő asztalon. Rengeteg orvos volt körülöttem, én pedig meg akartam szólalni, de nem tudtam. Nagyon aggódtam anyuért. És ezután leállt a szívem. 1 óráig próbáltak újraéleszteni, de már majdnem feladták. És én ezeket mind láttam. Láttam magamat holtan. Annyira emlékszem, hogy épp lélegeztettek újra, kézzel is, szájjal is, és a defibrillátorral is. Apu minden nap bejött hozzám, de nem mondott semmit anyuról. Mindig rákérdeztem, de ő nem mondott semmit, inkább terelte a szót. 4 héttel később kiengedtek, még volt rajtam pár gipsz. Haza értünk, és apu elmondta. Elmondta, hogy anya. már a helyszínen az életét vesztette. - egy kis szünetet tartott, mert nem bírta tovább, én pedig magamhoz szorítottam. 

- Ssssss. - nyugtatgattam- Nagyon sajnálom!

Szipogott még egyet, és felállt. 

- Oké, menjünk légy szíves- azonnal felálltam, felkaptam a csomagokat és indultunk is ki az ajtón.

- Ma kell bevinnünk a kórházba vagy holnap?- kérdeztem  mikor beültünk a kocsiba

- Ööö... bevihetnénk még most gyorsan? Mondta, hogy holnap is ráér de én ma szeretném

*1 órával később*

- Berendezkedjünk?- kérdeztem sunyi mosollyal

- Igen- vonta meg  a vállát nevetve

3 nagy táskát hoztunk el, de én azt hittem, hogy kettőt viszünk be a kórházba, de nem. Nicolnak abba voltak a cuccai. Kicsit ledöbbentem.

- Nicole, ide akarsz költözni, vagy csak 3 hétre jössz?- kérdeztem tágra nyílt szemmel

- Ideköltözhetnék?- rebegtette a szempilláit

- Én benne lennék- megfogtam a karját és közelebb húztam magamhoz, majd megcsókoltam.

 Mikor elpakoltunk, ledőltünk az ágyra.

- Holnap mi a terved?- kérdeztem

- Reggel bemegyek apuhoz, utána miénk a nap. Mármint ha neked jó- mosolygott

- Persze. Találkozhatnánk a többiekkel

- De jó, tényleg!

Nicole elaludt, engem pedig Paul hívott fel, hogy találkozzunk mindannyian nála, még ma. Jó híre van!

-