22. rész

*3 hónap múlva*

Rengeteg minden történt velünk az elmúlt hónapokban. Harry és az én kapcsolatom egyre mélyebb és mélyebb lesz. Enii és Zayn is nagyon jól megvan, aminek nagyon örülök. És hamarosan itt van Harry szülinapja. Nem tudom még mit fogok venni neki, de majd csak eszembe jut valami...

Éjjel felkeltem, mert éreztem, hogy valami nincs rendben. Megnéztem Harry-t, vele minden oké, volt. Első látásra...

Észrevettem, hogy nem lélegzik, gyorsan megnéztem a pulzusát. Nem volt. Kétségbeesetten próbáltam feleleveníteni, hogy hogyan lélegeztessek újra. De ekkor már patakokban folytak a könnyeim, és alig kaptam levegőt. Miközben nyomkodtam Harry mellkasát, szerintem teljesen szabályosan elkezdtem ordibálni.

- Segítség!! Louis, Liam, Niall, Zayn, Enii!! Segítség!!- 15 másodperc múlva mindenki megjelent a szobám ajtajában. – Segítsetek!! Nem lélegzik, nincs pulzusa!- még mindig lélegeztettem, de semmi. Liam hívta a mentőket, a többiek pedig odajöttek és próbáltak segíteni.

- Mikor vetted észre?- kérdezte Niall

- Pá-ár perce a-amikor fe-elkeltem- szipogtam kétségbeesetten.

A mentők rekordgyorsassággal kijöttek, és rohantak fel az emeletre. Én leszedtem a kezemet Harryről, és átadtam a nekik.  Én már vergődtem össze-vissza és bömböltem. Louis ölelt át, és próbált nyugtatni, de sajnos nem sokat segített, mert láttam, hogy neki is legördül egy könnycsepp az arcán.

A mentők akkor már defibrilálták  Harryt én pedig sokkos állapotban bömböltem.

2 perc után abbahagyták a defibrilálást, mert Harry felébredt.

Én lélegzet visszafojtva rohantam hozzá, de Zayn visszarántott, hogy még ne.

- Nicole...?- mondta vagy kérdezte erőtlenül Harry.

- Uram, most azonnal be kell vinnünk a kórházba- mondta az egyik mentős.

- Mi-i tö-örtént?- motyogta Harry.

- Majd e-elmagyarázok mi-indent!- szipogtam még mindig Zayn karjaiban.

A mentősök lesiettek Harryvel és betették a kocsiba. Én is gyorsan felkaptam a kabátomat (mindenki pizsiben volt, kivéve a fiúk, ők alsóban), és ültem is be a kocsiba.

Útközben szipogva magyaráztam Harrynek, hogy mi történt.

- Nagyon nagy szerencse, hogy észrevette, és elkezdte újralélegeztetni- mondta a mentős, én pedig bólintottam egyet.

A többiek ott voltak mikor beértünk. Biccentettem egyet, hogy jöjjenek.

A folyosón várakoztunk amíg Harryt kivizsgálták.

- Nicole...- szólt Enii erőtlen hangon

- Igen?

- És hogyan ébredtél fel, és miért?- erre mindenki odakapta a fejét, én pedig remegve válaszoltam:

- Fogalmam sincs. Csak éreztem, hogy valami nincs rendben.

- Istenem...- temette kezébe az arcát Enii.

- Csak legyen minden rendben!- mondtam, és mindenki egyet értett velem.

Még egy fél órát néma csendben várakoztunk, aztán kijött a doki.

- Gondolom, maguk Harry hozzátartozói, illetve barátai- kézdte

- I-igen- dadogtam

- És Nicole Peterson köztük van?- kérdezte a doki.

- É-én vagyok!- mondtam

- Kérem, jöjjön velem. – remegő kézzel felálltam, és bementem a terembe.

Harry sápadtan feküdt ott, de egy gyenge mosolyt azért rám villantott.

- Kérem Nicole, mondja el, hogyan jött rá, hogy baj van? Vagy nem is tudom mit mondjak...

- Felriadtam álmomból, mert éreztem, hogy valami nincs rendben. És, és megnéztem Harryt, de se pulzusa nem volt, se szívverése. És elkezdtem újralélegeztetni.

- Ez elképesztő. - mondta a doki a fejét ingatva- És maga mit látott, Harry?

- Hogy mi???- kérdeztem elámulva. Harry látta?? Mi van??

- Nicole, én mindent láttam.- felelte erőtlenül Harry. Én a tenyerembe temettem az arcomat, és ismét kitört belőlem a zokogás.

- Láttam, hogy felkelsz, megnézel, és elkezdesz újraéleszteni. Láttam, hogy sírsz. Láttam, és hallottam egy kicsit is, hogy kiabálsz. – mondta Harry, nekem pedig patakokban folytak a könnyeim. Felpattantam, oda léptem Harryhez és megöleltem.

- N-nem ha-aragszol, ha én most kimegyek?- szipogtam

- Menj!- mosolygott erőtlenül

A dokinak még tátogtam egy „köszönöm”-öt, és fejvesztve rohantam a mosdóba. Hallottam, hogy Enii utánam jön.

Berontottam az ajtón, és szerencsémre nem volt ott senki. A mosdónak támaszkodtam, és úgy sírtam tovább.

- Nicole, mi történt?- ölelt meg Enii, én pedig a vállába temettem az arcomat, és úgy válaszoltam.

- Ha-arry, lá-átott mindent.- szipogva felnéztem

- Úgy érted...

- Igen- zokogtam tovább

- Úristen Nicole!

Gyorsan megmostam az arcomat, de semmit se segített.

- És mi van ha nem ébredek fel?

- De felébredtél...

A többiek kérdőn néztek rám, én meg csak megráztam a fejemet, és leültem.

- Nicole, mi volt bent?- kérdezte halkan Louis mikor leült mellém. De persze mindenki hallotta.

- Harry mindent látott. És emlékszik rá.

- Úristen- kapott a szájához Lou. A többiek is kicsit elképedtek.

Az egész éjszakát bent töltöttük. Néha bementünk Harryhez. Én voltam persze bent nála a legtöbbet, de ő csak aludt. Én már szerintem nem nagyon fogok a hátralévő életemben ilyen mélyen aludni...

Harry mikor felébredt, épp én voltam bent.

- Hogy vagy?- kérdeztem remegő hangon

- Jól. Tényleg nem érzek semmit- nyugtatott. – És te?- kérdezte aggodalmasan.

- Jól.

- Ne. Nekem ezt ne mondd.- biccentett egyet, hogy menjek oda. Megcsókolt, nekem pedig akkora kő esett le a szívemről, hogy majdnem összeestem.

- Szóval... Hogy vagy?- kérdezte mikor elengedtük egymást. Egyikünk se nézett oda, de tudtuk, hogy a többiek az ablakon át minket néznek.

- Borzasztóan- feleltem. Harry magához húzott, belőlem pedig megint kitört a sírás.

- Ne sírj...!

- É-és mi van ha nem é-ébredek fel?- kérdeztem szipogva. Harry csak erősebben ölelt, és szerintem ő se akart belegondolni semmibe.